A madárijesztő lány

A fiú, akiről ez a történet szól egész életében a szülei farmján élt, Lowaban. A kora reggeli munka nem esett nehezére.

Egy nap, kosarát feje fölé emelve ment ki az otthonához legközelebbi szántó földre, ahol megpillantott egy madárijesztőt, amit még gyerek korában helyeztek a mező közepére. Mostanában nem foglalkoztak vele, mert aratási idő volt és az egész család nagyon elfoglalt volt. Elég régi, ütött-kopott madárijesztő volt. Hosszú fekete haja kócos, ruhája szakadt és tépett volt, eszébe jutott a fiúnak, hogy szegénykét kicsit ki kéne csinosítgatni. Sokáig állt és bámulta régi barátját és visszagondolt arra, hogy mennyi időt töltött el vele gyerekkorában. Az örök mosoly az arcán és a fekete szemei mindig megnyugtatták. Visszagondolt mindazokra a titkokra, amiket senkinek se mondott el csakis neki, mert tudta, hogy ő nem árulná el a világon senkinek. Nem tudta megszámolni hány év telt el azóta, hogy utoljára beszélt volna hozzá. Mondjuk, egy 18 éves fiút meglátni egy élettelen tárggyal beszélgetni kicsit furcsa lenne, de a fiúnak a madárijesztő soha sem volt élettelen . Ő volt a legeslegjobb barátja, együtt éltek, együtt játszottak, együtt nőttek fel... a fiú most gondolt bele először, hogy ő idősebb lett és lehet emiatt, de a madárijesztő is annak tűnt. Mosolyogva leült a barátja mellé.

- Bocsánat, hogy régen beszéltünk. - suttogott a madárijesztőnek. - Túl elfoglalt voltam, gondolom…

A szél belefújt a szoknyájába és kirepült egy kis szalma.

- Mondjuk ez nem a legjobb kifogás tudom… de megismertem egy lányt. - mondta egy félmosollyal. - Elbűvölő, tudod szerintem ő lesz az „igazi”.

Egyszerre csönd lett, ahogy a mezőn átfújó szél elállt. A madárijesztő teljesen mozdulatlan maradt.

- Szeretnéd megismerni? Ma átjön uzsonnára, ide hozom, bemutatlak neki. Mondta, majd felállt és tovább ment befejezni a munkáját.

- Gyere már Lilly! - kiáltotta a fiú barátnőjének, aki szaladt utána a kukorica mezőn. Nagyon örült, hogy a lány megismerheti szüleit, de attól félt, hogy barátja láttán kineveti.

Már majdnem egy felnőtt és még mindig élettelen tárgyakhoz beszél? Dehogyis, Lilly aranyos, szép csak megérti, hogy neki ez milyen fontos. Visszafordult, hogy megnézze barátnője követi-e, de a lánynak nyoma se volt.

- Lilly! - kiáltotta. - Azt gondolod elbújhatsz előlem a saját szántómon? - lökte félre a kukorica szárakat, ahogy kereste barátnőjét. Hirtelen meglátta a madárijesztő hátát.

- Hahó. - suttogta halkan. - Hoztam neked valakit. - azonban hangja elcsuklott, mikor a madárijesztő elé állt és látta, hogy nem barátja volt ott, hanem Lilly. Oda kötözve piszkos kötelekkel teste lógott, hasa fel volt vágva és belső szervei kiesve a földre lógtak. A fiú térdre esett, és elkezdett sírni. Kezével megtapintott egy apró kis papírt. Lassan felemelve fejét, elolvasta a cetlin lévő üzenetet:

„Most már nem kell olyan elfoglaltnak lenned.”

A fiú felemelkedett és megfordult… Szembe vele ott volt örökké mosolygó barátja…