Happy dance! Or not?

Nem szokatlan dolog, ha az alagsori szobámba lépések zajai szűrődnek le, így szinte nem is vettem tudomást róla, amikor a padló nyikorgására ébredtem fel éjfél után pár perccel. Arra gondoltam, hogy a bátyám most érkezett meg az éjszakai mulatozásból és valószínű nem találja a szobáját és egy kicsit el is mosolyodtam, ahogy magam elé képzeltem a látványt. Megpróbáltam visszaaludni, de a lépések hangja erősödött, sebessége pedig gyorsult, én pedig egyre mérgesebb lettem, hogy mi a fenét csinál a bátyám ilyen későn?! Olyan érzés volt, mintha valaki direkt ugrálna felettem, hogy engem bosszantson.

Ott feküdtem és hallgattam ahogy a lépések olyan sebességre és erőre kapcsolnak, ahogy arra ember képtelen lenne. Mintha egy őrült ritmust követett volna minden lépés. “MI A SZAR EZ?!” – ordítottam fel dühömben. Nyomasztó csend borult egy pillanatra a házra, majd halk, óvatos lépéseket hallottam az alagsori ajtóm felé közeledni. Kinyílt az ajtó, majd ismét csend lett. Három percig ültem az ágyamon szótlanul, csak a saját lélegzetemet hallgatva, majd úgy éreztem végre vége. Ekkor hallottam meg, ahogy valami elindult a lépcsőn lefelé. Felugrottam az ágyból és a szekrényemhez siettem, de ahogy hátrapillantottam megláttam “őt”. Egy groteszk, négylábú lény táncolt felém egy felfoghatatlan, megbénító ütemben. Bevetődtem a szekrénybe, majd abbamaradt a tánc.

Ebben a pillanatban hallottam meg ugyanazt az ütemet a szekrényajtón. Szakadatlanul, órákon keresztül hallgattam, ahogy a faburkolaton üti az ütemet, és néha óvatlanul az én ujjam is elkezdte játszani azt a “dalával” párhuzamosan, majd hirtelen abbamaradt. Percek teltek el csendben, amikor végre ki mertem dugni az orrom, hogy körülnézzek, tényleg eltűnt-e a lény. Az ágyam szélére ültem, és próbáltam megnyugodni. Ebben a pillanatban a lábam mozogni kezdett. “Talán mégsem olyan rossz ez a dal, szinte táncolni tudnék rá.” Az érzés az egész testemet átjárta. Négykézláb ereszkedtem, és táncolni kezdtem.