A babakészítő

Élt egyszer egy férfi, aki csodálatos babákat készített bármilyen méretben és formában. Még teljes életnagyságban is. Rengetegen rendeltek tőle ezekből a drága és csodálatos babákból, és bár ezek rengeteg pénzt hoztak a szerény férfinak, ő mégis egyszerű körülmények között élt kisfiával, Vine-nal.

A fiatal fiút lenyűgözték apja munkái. Babák darabjai és elkészült művek töltötték be egész otthonukat. Mindegyik különleges volt, és saját, csodálatos személyiséggel rendelkeztek. Vine képes volt teljes ámulatban figyelni, ahogy édesapja apránként megfestette a finom ajkakat a babák hófehér arcán. Olyanná akart válni, mint a férfi, és csodás műalkotásokat készíteni.

Egy napon egy gazdag üzletember, aki magát Giernek nevezte, egy életnagyságú baba elkészítésével bízta meg a szerény mestert. Azonban a babakészítő elutasította a megrendelést, amikor rájött, hogy a férfi egy erkölcstelen alak, aki beteges vágyainak beteljesítése végett akarta a művet. Gier szörnyű haragra gerjedt, amikor a férfi nem volt hajlandó eleget tenni parancsának, így embereket fogadott fel, hogy szabaduljanak meg tőle.

A babakészítő otthona lángtengerben úszott. Feláldozta magát, hogy fia életét mentse. Vine szörnyű rettegéssel és kétségbeeséssel nézte végig, ahogy apja a szeme láttára égett el… Arcán végigpatakzó könnycseppjeit a forróság szárította fel, ahogyan nézte, miként válik otthona porrá és hamuvá.

Nem tudta visszafojtani zokogását: apja maradványai fölött sírt, amit körülvettek szénné égett otthonának utolsó emlékei, a gyönyörű babák. Most megolvadva hevertek ott, és nem voltak mások, mint torz, visszataszító karikatúrái egykori önmaguknak.

Vine feltúrta kis kezeivel a törmeléket, kutatva valami után, ami esetleg túlélhette a lángokat. Végül minden, amit talált, egy emberi méretű rózsaszín üvegszem volt, babáknak. Tenyerébe fogta a tárgyat, majd összeszorította a kezét, és szívéhez emelte azt. Fejét lehajtotta, kócos fekete tincsei arcába hullottak. Az a szem volt az egyetlen, amije még maradt.

A fiú nem volt egészen kilenc éves, mikor látta, hogyan pusztul el egy szempillantás alatt minden, amit addigi életében ismert…

És sajnos megpróbáltatásai ekkor még nem értek véget.

Gier emberei nem sokkal később tértek vissza a szörnyűség helyszínére, hogy meggyőződjenek róla, a babakészítő valóban halott. A romok között megtalálták az egykor csodálatos mester elszenesedett hulláját, viszont a fiúra is rábukkantak. Nem tudták, mit kellett volna tenniük vele, ezért magukkal vitték, egyenesen Gierhez.

A férfinak valójában nem voltak tervei a gyerekkel, mégis úgy döntött, megtartja őt a baba helyett, amit sosem kapott meg. Három évig tartotta fogva Vine-t. Ezalatt az idő alatt úgy kezelte őt, mint egy babát, egy tárgyat, a fiúval szórakoztatta magát. Vine a rabja volt. A fiú ezután nem bírta tovább elviselni a megaláztatásokat, és lassan kezdte elveszíteni tudatát. Elméje fokozatosan leépült.

A férfi azon az éjszakán is azt tervezte, amit máskor. Az ágyra akarta szorítani a fiút, hogy játszhasson vele, de Vine többé már nem tűrte a játékot. Kivárta a megfelelő alkalmat, majd gyorsan megragadta az éjjeliszekrényen pihenő egyik tollat, és a férfi nyaki ütőerébe döfte azt. A sebből azon nyomban ömleni kezdett a vér; végigspriccelt a falakon, a padlón és a fiú ruháját is bemocskolta. Vine akkor ölt először. Ahogy az élettelen test ott feküdt előtte, mereven és mozdulatlanul, a fiú gyorsan magához vett némi pénzt, majd elmenekült.

Ezután egy ideig az utcán élt. Nem volt semmije, csak tervei, amiket arról szőtt, hogy újra beindítsa a családi vállalkozást, és babákat készítsen, mint egykor az édesapja. Egy régi, elhagyatott viskóba költözött, a város sötétebbik felén. A pénzből, amit ellopott, anyagokat vásárolt, és megkezdte apja nyomdokán a saját babáit készíteni. Majd eladta őket, és szép lassan elkezdett beindulni az üzlete, egyre csak fejlődött, és még több, még szebb mű került ki a kezei közül. Még élethűbb babák… De egy idő után a műanyag, az agyag és a porcelán már nem tudták kielégíteni Vine vágyait…

A HÍRADÓ TUDÓSÍTÁSA

MEGGYILKOLTÁK az eltűnt tinédzsert! A horrorisztikus tetthelyre a városi parkban bukkantak rá. Emily Ridert brutálisan MEGCSONKÍTOTTÁK.

Boncolási jegyzőkönyv: Emily Rider

A halál oka: vérveszteség.

Egy elegáns, kézzel készített ruhát viselt. Emily szájának sarkaiba apró mosolyt varrtak, ajkait sötétvörösre festették. Szemgolyóit kivájták, üvegszemekkel helyettesítették őket. Műszempillát viselt, és aprólékosan megfestett sminket. Körmeit eltávolították, helyükre műkörmök kerültek. Arckifejezése dermedt, mintha megfagyott volna. Egykor szőke haját leborotválták, és kék tincsekkel helyettesítették azt, melyeket fejbőre alá varrtak. És talán a legundorítóbb részlet: testének minden egyes ízülete kiugrott a helyéről, vagy eltört.

Egy igazi pszichopata műve volt.

A vizsgálat jegyzetei:

Emily Rider nagy valószínűséggel még életben volt, amikor a gyilkos csonkítani kezdte őt. Élt, amikor arcára varrták a megkövetelt kifejezést, amikor egyenként illesztették fejbőre alá a kék tincseket, és akkor is, mikor kivájták a szemeit.

A parkban találtak rá egy padon, beállítva, mintha csak egy baba lett volna egy kiállításon. Ez talán megmagyarázza, miért ugrasztották ki ízületeit a helyükről, hisz így jóval egyszerűbb volt a gyilkos számára, hogy úgy mutassa be a lányt, olyan pózban, ahogyan csak akarta. A gyilkosság bemutatásának módja arra utal, hogy az elkövető a bűneire sokkal inkább úgy tekint, mint valamiféle művészetre…

Jason Harris, bírósági orvosszakértő.

Emily volt Vine második áldozata, de az első eleme egy sorozatnak. A fiút jóleső bizsergés töltötte el, ha új babákat készíthetett. Ha beléjük vájhatott, gyönyörűvé tehette őket… Most tizenhét éves, sosem kapták el. Nem is gyanúsították. Még mindig abban az elhagyatott házban él, és gyilkol.

Az elméje teljesen elborult, bár ő ezzel nincs tisztában. Talán mások azt mondanák rá, skizofrén. Vine, ugyanakkor, mindvégig azt hitte, minden rendben. Egy olyan valóságban élt, amit magának hozott létre. Ő nem egy gyilkos volt, hanem művész. Egy művész, aki gyönyörű babákat készített.

Vine büszke volt ugyan a munkáira, de még mindig nem látta magát másnak, csak egy értéktelen, bemocskolt, elhasználódott tárgynak.

Hogy magát is olyan széppé tegye, mint amilyenek a babái voltak, saját magának is kivájta az egyik szemét, és azzal a tárggyal helyettesítette, ami egyedül megmaradt neki egykori életéből: az üvegszemmel. Ezután egy mosolyt akart készíteni magának, akárcsak a műveinek. Varrni kezdett, de csak félig sikerült befejeznie. A fájdalomtól képtelen volt a folytatásra. Úgy érezte, még erre sem volt képes. Nem tudta széppé varázsolni magát, csak sebeket hagyott magán, és az arcát, amit saját kezeivel csonkított meg.

Vine tudja, hogy ő nem más, mint egy hibás árucikk… Tudja, hogy értéktelen… és hogy az egyedüli, amit tehet, az, hogy boldoggá teszi az embereket a gyönyörű babákkal, melyeket készít.

Munkái igen népszerűek lettek. Szinte nincs olyan nap, mikor ne lehetne viszontlátni őket az újságban vagy a televízióban. Hisz a babái a nyilvánosság előtt szerepelnek… És azt a nevet is imádja, amit az emberek ragasztottak rá…

A babakészítő…

„Pont, mint apa, nem igaz…?”

„Hadd tegyelek téged is gyönyörűvé.”