Kógylosom

Egy furcsa ajtót veszel észre. Először nem láttad meg. Árnyékként tűnik el mögötted, amint keresztülhaladsz rajta. Amikor rájöttél, hogy mit látsz hirtelen megálltál, de az ajtó már eltűnt.
Megráztad a fejed, felnevettél, majd tovább mentél. Pár óra múlva megálltál és az ajtó megint ott volt. Egy pillanatig csak ott álltál az ajtó előtt, majd a kíváncsiság felülkerekedett rajtad, ezért kinyitottad s megláttad a tükörképedet.
Felnevettél, mégis ki a fene rakna tükröt egy ajtó mögé? Mekkora hülyeség! Becsuktad az ajtót s továbbmentél. Nem igazán tudtad kiverni a fejedből az ajtó gondolatát. Miért volt ott? Mi volt az értelme?
Néhány nap múlva megint észrevetted az ajtót. Nem igazán érdekelt, de a kíváncsiság arra késztetett, hogy kinyissad. Még egyszer kinyitottad az ajtót, de megint egy tükörrel találtad magad szemben. Ez már megtörtént egy párszor. Végül, amikor már majdnem feladtad a reményt, észrevettél valamit.
Nem sok mindent, de ez elég ok arra, hogy nyitva hagyd az ajtót. Árnyakat véltél felfedezni a tükörben. Hátranéztél, de nem volt mögötted semmi. Egy idő után már unalmas, szóval elhatároztad, hogy inkább rá se hederítesz az ajtóra. S aztán hangokat hallottál meg. Egyik sem volt érthető, csak zümmögő, csöngő hangok hallatszódtak. Emiatt érdekesebbnek találtad az ajtót.
Nem sokkal később az árnyékok rendes alakzatokat vettek fel, és a hangok is értelmesebbé váltak. Ha jobban koncentrálsz, akkor jobban megérted. Egyik nap a szekrényed helyén az ajtót találtad. Kinyitottad, elfojtott hangokra s homályos árnyakra számítottál a tükörben, de ehelyett valami olyat láttál, amin meglepődtél. Nem volt ott a tükör. Nem láttad a tükörképedet, helyette embereket láttál az ajtó mögött. Annyira megijesztett a látvány, hogy inkább becsapta az ajtót. Az emberek nem néztek rád.
Megpróbáltad elkerülni az ajtót néhány napig. Körülbelül egy hét múlva nem bírtad tovább, ezért kinyitottad s beléptél. Még sosem tettél ilyet. Nem tudtad, hogy miért léptél be. Mihelyt átlépted a küszöböt, az emberek rád néztek.
Néhányan közülük üdvözölt s megkérdezték hogy vagy. Természetesen egy kicsit megijedtél, de megértők voltak veled szemben. Végül rájöttél, hogy ostobán reagáltál és inkább elkezdtél velük beszélgetni. Kedves embereknek tűntek. Kíváncsivá tett, hogy miért voltál ilyen udvariatlanul óvatos. Azt mondták, hogy nincs sok látogatójuk, s időnként elég magányosak. Megsajnáltad őket.
Egy kérdés merült fel benned. Végül elhatároztad, hogy felteszed ezt a kérdést. „Kik maguk és hogy kerültek ide?”
A melletted álló férfi felnevetett majd így szólt: „Mi vagyunk a Kógylosom. Ugyanúgy jutottunk ide, mint te. Keresztül a Röküt Ajtón.”
„Ja.” Mondtad válaszadásképpen.
A beszélgetés közben észrevetted, hogy már elég régóta itt vagy. Elkéstél a munkahelyedről, menned kell, de megígéred nekik, hogy még visszajössz. Ekkor kezdtek megváltozni a dolgok. Azt mondták, hogy nem mehetsz el. Felnevettél s az ajtó után kezdtél keresgélni, de nem találtad meg.
Észrevettél valami furcsát az embereken. Valamit, amiért felmerült benned a kérdés „Hogy beszéltek hozzám?” Rájuk néztél, s nem volt szájuk sem orruk. Nem voltak arcvonásaik. Csak két szem helyezkedett el az arcon, de még azok is eltértek a rendes emberi szemtől. Egy hosszú rés húzódott végig a koponyán, egy sötét lyukba végződött. Az undorító nyurga, meztelen testüket vörös foltos, nyújtott bőr takarta.
„Hogy-hogy nem vettem ezt észre?” Kérded magadban.
Egy gondolat söpört végig az elméden, ami nem a tiéd volt. „Most már közénk tartozol!” Sikítani akartál, de nem tudtál. A szádat nem tudtad kinyitni. Miért nem? Nyisd ki a szádat és sikolts! Muszáj! Valaki meghall és érted fog jönni. Valakinek fel fog tűnni, hogy hiányzol s meglátja az ajtót. Valaki meg fog menteni ezektől az izéktől.
Az egyik lény elkezdett menni. Nem, inkább kúszni. A lábai ide-oda tekeregtek, vonaglottak, amint közelebb került hozzád. Annyira sokkos állapotba kerültél, hogy mozdulni se tudtál, csak centiméterek választottak el a szörnytől. Amikor elég közel ért, felnevetett, de nem volt szája, a hang visszhangzott az elmédben. Ez volt a legszörnyűbb hang, amit valaha is hallottál.
Megfordultál s elfutottál, szerencsére nem követtek. Végül rátaláltál egy másik ajtóra. Körbenéztél mielőtt kinyitottad. Csalódottság és félelem fogott el, amikor megláttál egy másik lényt az ajtó mögött. A kudarc miatt összeestél a földön. A szörny is letérdelt. Rábámultál és a lény is rád szegezte a tekintetét.
A szörny oldalra döntötte a fejét, a szürke bőre felhasadt, szörnyű tépőfogakat láttál meg a résben. „Szóval van szája, de nem beszélésre használja.” Gondoltad magadban. Azt hitted ez már a vég, de a lény nem mozdult. Észrevetted, hogy rád mosolyog. Valamilyen furcsa okból kifolyólag ez megnyugtatott, de kíváncsivá tett, hogy miért nem szólt hozzád. Felálltál, a szörny is így tett. Próbáltál komolyan rá nézni, de a fekete szemei üres tekintettel rád bámultak. Minden pillanatban a nyújtott bőre eltakarta a rést, mintha pislogna.
Elindultál s a lény is utánad ment. Becsaptad az ajtót. Egy pillanatig zavarodott voltál. Miért csinálta ezt? Valamilyen furcsa fenyegetés lenne? Mély levegőt vettél s kinyitottad az ajtót. Rábámultál és ő is rád. Egyre több lény jelent meg.
Most már mindegyik ugyanúgy vigyorgott. Behunytad a szemed, majd lassan kinyitottad, hogy vajon a lény még mindig utánoz-e. A lény az ajtóban halkan nevetett, mintha lenne valami vicces ebben, amit te nem értettél. Az őrületbe kergetett a bámulása szóval inkább megfordultál, hogy meglásd, vajon mögötted is állnak-e ilyen lények.
Mintha évekkel ezelőtt lett volna, amikor először kinyitottad az ajtót. Gondoltad magadban, ahogy visszanéztél az ajtóra. Félelem szaladt át a szörny fekete szemén, majd üres tekintettel bámult. Egy mosoly húzódott végig az arcodon, ahogy beljebb léptél.
Talán nem lesz olyan rossz velük élni. Annak ellenére, hogy néznek ki nem fognak bántani. Most már te is közéjük tartozol.
Órákkal vagy napokkal talán évekkel később az ajtó magától kinyílt. Valaki belépett. Egy új Kógylosom. Félénknek látszott, elhatároztad, hogy odamész hozzá és üdvözlöd. Jó új emberekkel találkozni. Azt reméled, hogy itt marad. Ó, igen az remek lenne!

Forrás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése