Áramszünet

Már néhány órája itt fekszek a kanapén és tévét nézek. Hallom, ahogy lent ugat a kutyám. Felnéztem a faliórára, este 9-et mutatott, s még mindig nem vacsoráztam. A szüleim kicsit kiruccantak szóval egyedül vagyok itthon a szobalánnyal. Korgott a gyomrom, ezért elhatároztam, hogy megvacsorázok. Kikapcsoltam a tévét, lassan kikászálódtam a kanapéról, s hirtelen elment az áram.
Kapcsolgattam a villanyt, de semmi se történt. Valószínűleg túlfeszültség alakult ki. Ez a jelenség elég gyakori a környéken. Le kell mennem a konyhába, hogy felkapcsoljam a kapcsolót a villanyszekrényben.
A sötétben nem találtam meg a papucsom, szóval mezítláb mentem le. A falak mentén haladtam, tapogatództam, hogy megtaláljam a korlátot. Mihelyt lefelé mentem az emeletről, észrevettem a szokatlan csendet. Nem hallottam a szobalány rádióját sem a kutyámat. Semmit. Csak a lépteim hallatszódtak.
A ház fénytelen és hangtalan volt. Elveszettnek éreztem magam, mintha nem otthon lennék. Nem láttam és nem is hallottam semmit. Amikor kitapogattam a korlátot megszorítottam, most már nem éreztem annyira eltévedtnek magam.
A csend az őrületbe kergetett. „May! May!” Hívtam a szobalányt, vártam, hogy valami végre megtörje a csendet. Nem válaszolt.
Idegesített a csend, mivel sok creepypasta-t olvastam paranoiás lettem. Jobbra-balra fordítottam a fejem, hogy meglássak egy szörnyet vagy egy gyilkost.
A fal mentén végre leértem a konyhába. Kalapált a szívem, amikor megéreztem a hús rothadó szagát. Minden lépésnél egyre erősebben éreztem a bűzt.
Féltem levegőt venni, egyre hevesebben vert a szívem.
„Ez természetes, hogy a konyhának hús szaga van.” Próbáltam magamnak bemagyarázni, idegesen felnevettem.
Kitapogattam a konyhafalon a villanyszekrény sima fém felszínét. Kinyitottam s az ujjamat a főkapcsolóra helyeztem.
Teketóriáztam.
Éreztem, ahogy kalapál a szívem a mellkasomban. Tényleg fel szeretném kapcsolni a villanyt? Mi van, ha meglátok valami szörnyűséget? Gondolatok kavarogtak a fejemben.
Mély levegőt vettem, majd felkapcsoltam.
Felgyulladtak a fények, egy pár másodpercig nem láttam semmit. A szemem gyorsan hozzászokott a fényáradathoz, majd legyökerezett a lábam a félelemtől. Úgy éreztem mintha a szívem ólom lenne a mellkasomban.
A konyha sarkában ott feküdt a kutyám holtteste. Kibelezték, mintha egy farkas falka tépte volna szét. Saját vérében feküdt, szemeit tágra nyitotta, a száját kitátotta. A belsőségei a vértócsába ömlöttek ki, beborította a fényes fekete szőre. A szag elviselhetetlen volt.
Véres lábnyomok voltak körülötte, amik a szobalány szobájához vezettek.
A lábnyomok nem emberi nyomok voltak, ahhoz túl nagyok. A formájuk eltorzult, felismerhetetlen volt.
May szobája zárva volt. Véres karomnyomok húzódtak végig az ajtón, a lábnyomok az ő szobájához vezettek. Túl sokat láttam, kijött belőlem az a kevés étel, amit ettem. A hányásom és a vér összekeveredett a konyha fényes fehér kövén.
Kirohantam a konyhából a nappaliba majd fel az emeletre. Olyan csendesség töltötte be a házat, mint, amikor lejöttem, de meghallottam a szívverésem a lépteimmel együtt. A félelemtől könnybe lábadt a szemem, emiatt elhomályosodott a látásom.
Befutottam a szobámba, bezártam az ajtót s a takaróm alá rejtőztem. Erősen ziháltam. Izzadságcseppek csordultak végig az arcomon. Az ajtóra szegeztem a tekintetem. A félelem hatalmába kerített, csak ott ültem mozdulatlanul s vártam a sorsomra. Bármelyik pillanatban kinyílhat az ajtó.
Másodpercek teltek el. Még mindig semmi.
Percek teltek el. Még mindig semmi.
Egy kis idő elteltével elég különös, hogy semmi se történik, de úgy döntöttem, hogy az a legjobb, hogy ha még várok egy kicsit.
Egy kicsivel később elálmosodtam. Elnehezedtek a szemhéjaim. Minden egyes perc elteltével egyre álmosabb lettem. Próbáltam ébren maradni, ez most élet-halál kérdés, de végül bealudtam.
Elbóbiskoltam.
Arra ébredtem fel, hogy a szüleim beállnak a kocsival a garázsba. Még mindig sötét volt, szóval biztos még hajnal van. Hirtelen lenyugodtam és kiugrottam az ágyból. Csak rosszat álmodtam! Lemegyek a szüleimhez, megölelem őket s mind jól fogunk nevetni az ijesztő rémálmomon, amint elmesélem nekik.
Felkapcsoltam a villanyt, de ledermedtem a félelemtől.
Az ajtótól az ágyaimig véres lábnyomok voltak, amik eltűnnek az ágyam alatt.