KageKao

Mark sóhajtott és felnézett a csillagos égre. A lakóépület tetején ácsorgott, négy emelet magasan. Néha Mark szeretett itt fent tartózkodni, csend és béke honolt. Ha lenézett láthatta a nagyvárosi élet nyüzsgését, de ha felnézett, akkor a gyönyörű eget, időnként még teliholdat vagy csillagokat is.
Mark a tető szélénél sétálgatott, így mindig tudta, hogy hol a határ, különben lezuhanna és meghalna. Már elég késő volt szóval vissza kéne mennie a lakásába. Aztán hirtelen észrevett valamit a szélben táncolni néhány méterrel arrébb. Mark odasétált és felvette, egy újság volt, el is kezdte olvasni.
„EGY FIATAL FÉRFIT TALÁLTAK HOLTAN A KÖZELI ERDŐBEN”
Pár órával korábban John Parker-t, egy 20 éves férfit holtan találták közel az északi erdőhöz. A családja azt állította, hogy sohasem voltak ellenségei, inkább csak egy bajkeverő volt. Még mindig nem tudják ki ölhette meg. Úgy látszik vérveszteségben halt meg. A sebek egy nagy állatra vallnak, de később egy szimbólumot fedeztek fel a homlokába karcolva.
A szimbólum –
Mark letette az újságot oda, ahol találta; nem akart ilyen cikkeket olvasni, ami elrontaná az éjszakáját. Kisétált a tető szélére és felnézett az égre. Húsz éves. Oly fiatal. Sajnálta a gyereket, ő maga közel harminc esztendős volt. Csak arra gondolt, hogy már semmit se tehettek érte. Mark próbálta elfelejteni, nem akar depressziós lenni.
Mark véletlenül egy üres kartondoboznak ütötte a kezét, ami a tető szélén volt. Megpróbálta még elkapni, de már késő volt, leesett az utcára. Furcsa volt, nem látott kocsikat, csak egy magányos ember sétált végig az utcán.
„Hé! Vigyázzon!” Kiáltotta, de már késő volt. A doboz eltalálta az embert; de szerencsére csak egy üres kartondobozról volt szó. Bocsánatot akart kérni, de teljesen megrémült. Az ember, aki az utcán állt felnézett, fekete kapucnis pulcsit és egy fekete és fehér csíkos sálat viselt. Persze nem ezért rémült meg, hanem azért, mert egy furcsa maszk volt rajta;az egyik fele korom fekete a másik fele meg fénylően fehér.
Sikerült félretennie a félelmét és bocsánatot kért, talán a srác csak egy jelmezbálból vagy valamilyen furcsa összejövetelről jött. Aztán megint megrémült attól, amit látott. Az ember mondott valamit, de Mark nem értette, utána felugrott a falra. Elkezdett felfelé mászni az épület oldalán, mint egy pók vagy egy gyík. Mark teljesen megrémült, leesett az álla, próbálta magának megmagyarázni, amit látott. A furcsa ember, nem inkább szörny felért az épület tetejére s leguggolt a tető szélénél. Mark most már tudta, hogyan tudott felmászni ilyen könnyen; fehér kesztyűk voltak rajta, de hosszú, fekete macskaszerű karmok álltak ki a kesztyű ujjaiból. Észrevette, hogy az álarcon van egy arc, de csak az egyikfelén. A maszk fehér oldalára egy mérgesen néző arcot rajzoltak.
Egymást bámulták. Csak pár másodperc volt, de Mark egy örökkévalóságnak érezte. Aztán valami furcsa történt. A szörny maszkja megváltozott, a mérges arc eltűnt és a fekete oldalán egy boldog arc jelent meg.
A szörny felemelte a fejét majd azt mondta:
“遊びたいか?” (Akarsz játszani?)
Mark felsikított és a kijárati ajtó felé rohant. Reménykedett, hogy a szörny nem követi. Odaért az ajtóhoz, kinyitotta, belülről bereteszelte és bezárta. Még egy festményt is odatámasztott, hogy zárva maradjon.
Kíváncsi volt, hogy vajon ott van még-e a szörny, és hogy miért nem próbálja áttörni az ajtót. Fogalma sem volt arról, hogy mit mondott neki, de volt benne valami különös. Boldognak és játékosnak hangzott, de emellett mérgesnek és rosszindulatúnak is. Összeszedte a bátorságát és úgy döntött, hogy kinyitja az ajtót; felkészült, bármi is álljon az ajtó túl oldalán.
Mark arra számított, hogy szembetalálja magát a furcsa álarccal. Ehelyett a szörny még mindig ott volt, ahol hagyta. A tető szélén ült, mosolygott azzal a furcsa, rosszindulatú mosolyával.
Aztán azt mondta:
“遊びたいか, おまえ?ケケケ!私はあなたがあそびしたい!” (Akarsz játszani? kekeke! – nevetés! Azt akarom, hogy játssz!)
Mark mosolygott majd megint bezárta az ajtót. Remegtek a lábai s leült a földre. Nem tetszett neki, ahogy a szörny beszélt. Egy kicsit ott üldögélt, próbált rájönni, hogy mi is ez az egész. Nos, elég késő van, talán csak elaludt és rosszat álmodott. Úgy döntött, hogy még egyszer megnézi.
Mark felállt és lassan kinyitotta az ajtót. Valami azt súgta, hogy a szörny még mindig ugyanott ül, aztán úgy gondolta, hogy a szörny az ajtónál van, kiengedett karmokkal várja, hogy rávesse magát. Tévedett, a szörny eltűnt. Semmit sem látott, csak a város fényeit és hallotta, ahogy néhány kocsi keresztülhajt az utcán. Megkönnyebbült, talán csak egy álom volt.
Bevágódott előtte az ajtó. Fájt, ahogy az ajtó fémes része megütötte a homlokát. Mark megdörzsölte a fejét és elesett.
„Mi az ördög volt ez?!” Kiáltotta, de senki nem volt ott. Nem zárta be az ajtót, még ha be is zárná, akkor se lenne ilyen ügyetlen; és a szél sem volt annyira erős, hogy bevágja. Úgy vélte, hogy egy széllökés okozta ezt, de aztán rájött, hogy nem, amint meghallotta a nevetést.
“ケケケ!” (kekeke! – Nevetés)
A hang az ajtó másik oldaláról jön, sőt egy kicsivel följebb. A szörny állhat ott.
Mark zavarodottan felébredt, a lakásában találta magát, az ágyában feküdt. Körbenézett, hogy meggyőződjön róla, hogy valóban otthon van. Sóhajtott; valószínűleg csak álmodta ezt az egészet. Megesküdött volna, hogy ez az egész megtörtént, mert annyira valóságosnak érezte, de rájött, hogy ez csak álom volt, mert annyira furcsa volt.
Mark nevetett egy kicsit; mintha léteznének ilyen szörnyek! Hirtelen fájdalmat érzett a homlokában. Talán mégis megtörtént csak nem emlékszik, hogy lejött a tetőről. Mark megint elvetette ezt az elméletet; talán csak álmában leesett és valahogy visszament; ilyesmi megtörténhet.
Mark felkelt s a hűtőhöz ment, hogy igyon valamit. Kivett egy poharat, felnyitott egy doboz narancslét s leült reggelizni. Megdöntötte a dobozt, hogy kiöntse a pohárba, de véletlenül az asztalra loccsant. Megállt és összezavarodottan bámulta. Észrevette, hogy lyukas a kartondoboz oldala, szóval nem tudta kiönteni a pohárba, mert kifolyt a lyukon.
“ケケケ!” (kekeke! – Nevetés)
Már megint. Kívülről jött. Hirtelen elfordult, kereste, hogy hol van a szörny. Aztán abbahagyta, rájött, hogy nagyon paranoiás és őrült lett, bizonyára csak képzelte. A lyuk a dobozon, talán csak a barátnője csinálta; mostanában gyakran civakodnak.
Mark összetakarított és úgy döntött, hogy ma kihagyja a reggelit; nem volt étvágya. Aggódott, hogy nem fog tudni kibékülni barátnőjével, Beatrice-szel. Szerette őt és meg akarta vele érttetni, hogy mennyire szereti. Bekapcsolta a TV-t és pár óráig nézte, elfeledkezve a problémákról.
Dél van. Felállt s a konyha felé vette az irányt, bekapcsolva hagyva a TV-t. Kinyitott egy szekrényt, ahol a szeszes italokat tartotta. Kivett egy doboz sört, kiöntötte egy pohárba, de elejtette a dobozt, ahogy meglátta, hogy az nem sör. Sima csapvíz. Megkóstolta, hogy meggyőződjön, hogy tényleg víz-e. Sima csapvíz. Mérgesen nézett, majd elővett egy újabb dobozt. Meg még egyet és még egyet. Mindegyikben sima csapvíz volt beletöltve. Mérgesen sóhajtott majd megint meghallotta.
“ケケケ!” (kekeke! – Nevetés)
Mark felugrott, már megint az a nevetés. Próbálta bebeszélni magának, hogy csak képzelődik. Egyre paranoiásabb lett, mert rosszat álmodott. Beatrice is lehetett volna, itt nincs semmiféle szörny.
Belenézett a szekrénybe, hogy maradt-e még valami. Tudta, hogy a szekrény mélyén van még két üveg bor és egy üveg pezsgő, de ezeket arra az alkalomra tartogatta, hogyha Beatrice megbocsát. Meglátta az üvegeket, be akarta zárni a szekrényt, de észrevette, hogy az egyik borosüveg hiányzik. Mark megnézte a poharakat és feltűnt, hogy az egyik borospohár sincs a helyén.
„Beatrice ihatott belőle, elég dühös volt rám.” Mondta Mark halkan, mindenképpen ki szeretne békülni a barátnőjével, még ha ez lenne az utolsó dolog, amit csinál az életében. És megint meghallotta.
“ケケケ!” (kekeke! – Nevetés)
A nappali felől jön, ahol a TV volt. Tudta, hogy most nem képzelődött, a nevetés valóságos volt. Bezárta az italos szekrényt és a nappaliba sietett.
Meglátta a szörnyet. A kanapén ült, bort szürcsölgetett és a TV-t nézte, amit Mark bekapcsolva hagyott. A szörny Mark-ra nézett mosolyogva. Megfogta a borosüveget, felrázta és Mark felé nyújtotta.
“ウイン? (Bort?)
Mark megrémült, a szörnyet bámulta. Hirtelen kikapta a kezéből és olyan gyorsan rohant a konyhába, amennyire csak tudott; ez valóságos. Arra számított, hogy a szörny feláll, követi, megöli majd felfalja; mert általában ezt csinálják a szörnyek. De a szörny a nappaliban maradt; hallotta, ahogy kineveti.
Mark nagyon félt; ki kell innen jutnia. Körbenézett a konyhában, hátha talál valami használhatót. Pánikba esett, felkapta a legközelebbi kést és a nappali felé vette az irányt, készen áll megküzdeni vele.
A szörny eltűnt. Nem volt semmi nyoma; a bizonyíték a hiányzó borosüveg és pohár volt. Feszült lett; talán megőrült egy álom miatt.
„Nem, nem, nem, nem vagyok őrült! Ez nem történhet meg! Ilyesmi nem lehetséges! Nem lehet!” Fecsegte magának. Visszament a konyhába és eltette a kést. Majd visszatért a nappaliba és leült a kanapéra. Megfogta a távirányítót és kikapcsolta a TV-t, hogy tudjon gondolkodni.
„Talán csak hallucinálok. Talán megőrültem, mert depressziós lettem, mert Beatrice haragszik rám! Az álom csak összezavar!” Mark felállt, odament a telefonhoz, hogy felhívja. Beütötte a számát és várt, hogy felvegye. Mark remélte, hogy ki tudnak békülni, de nem vette észre, amint az ablakban valaki figyeli.
„Szia! Beatrice? Én vagyok. Annyira sajnálom, hogy megbántottalak! ... Nagyon sajnálom! ... Ígérem, hogy jóváteszem! Esküszöm…” Letette a telefont. Valamit meglátott a szeme sarkából, de amikor odafordult már eltűnt.
„Ki fogok vele békülni!” Mondta magának, megfogta a zakóját s felvette. „Személyesen kérek bocsánatot!” Mark fel-alá járkált a lakásban azon gondolkodva, hogy mit adjon neki. Rájött, kinyitotta a szekrényt, hogy kivegye a pezsgőt. De észrevette, hogy nincs ott a pezsgő. Úgy vélte az őszinte bocsánatkérés elég lesz, így hát elindult.
Gyorsan sétált közben kigondolta magában, hogy mit fog mondani. Egész idő alatt úgy érezte, hogy valaki követi. Valószínűleg csak ideges, ezért képzelődik.
Mark megérkezett Beatrice házához. Nagyon félt; félt, hogy nem fog neki megbocsátani, és hogy szakít vele. Kopogni akart az ajtón, de meggondolta magát. Nagyon félt.
Mark sóhajtott és izgult, gyávának vélte magát. Megfordult és elment, nem vett tudomást a nevetésről, ami egy nyitott ablakból hallattszódott.
“ケケケ!” (kekeke! – Nevetés)
Mark elment a bárból, ahol tartózkodott. Azért jött ide, hogy igyon valamit mielőtt találkozna Beatrice-szel, de egyáltalán nem kívánta az italt s alig ivott bele abba az italba, amit rendelt. Mark gondolta megy és bocsánatot kér, mint egy igazi férfi és ezzel elindult a házához. Mark kinyújtotta a karját és bekopogott. Várt. Senki sem válaszolt. Többször is csengetett, hallotta belülről a csengő hangját. De még mindig semmi. Kezdett aggódni, megint bekopogott és a nevét kiáltotta. De még mindig semmi. Megfogta a kilincset, nyitva volt az ajtó. Furcsa; általában be szokta zárni. Az első dolog, amit meglátott mihelyt belépett az a nyitott ablak volt. A fa ablakkereten karmolások látszódtak, mintha egy macska lett volna rajta. Bement az étkezőbe, a nevét kiáltva. Megrémült, amikor meglátta a pezsgőt az asztalon. Az a pezsgő volt, ami nála a szekrényben volt. Felbontották. Megfogta és közelebbről is megnézte. Egy üzenetet ragasztottak rá. Felolvasta.
„Beatrice, annyira sajnálom, hogy megbántottalak! Ki szeretnék veled békülni, mert teljes szívemből és lelkemből szeretlek!” ~ Mark
Mark a cetlit bámulta, a kis szívet nézte, ami az üzenet végére volt rajzolva. Nem emlékszik rá, hogy küldött volna ilyet. „Beatrice?!” Kiáltotta. Az asztal körül sétálgatott s megállt benne az ütőér. Meglátta, a drága Beatrice-t a padlón feküdni. Nem mozgott, törött üvegdarabok hevertek körülötte.
„Beatrice!” Kiáltotta, letérdelt, hogy magához ölelje. Nem izgatta, ahogy az üvegdarabok belemélyednek a bőrébe; felismerte, hogy ez egy borosüveg lehetett. Könnyek potyogtak a szeméből s jobban magához szorította; tudta, hogy meghalt.
„Ez nagyon kedves tőle!”
Mark körbenézett. Itt volt a szörny. Az ablakpárkányon ült, a hangját utánozta. „Annyira sajnálom ezt a kis veszekedést!” Mark ránézett, gyűlölet töltötte meg a szívét.
“それがのんだ。死んだ!ケケケ! 毒だよ!ケケケ!”(Megitta. Ezért meghalt! – Nevetés – Méreg volt benne! -Nevetés-)
Majd megszakadt a nevetéstől, a kezét az arcára tette, próbálta abbahagyni.
„Azt hiszed, hogy ez vicces?! Megölted! Ezért megöllek!” Mark felállt s megragadta az üveget.
"おまえ 怒ってるかい~?" (Mérges vagy?)
Mark elhajította az üveget, de a szörny kiugrott az ablakon mielőtt eltalálta volna. Meg akarta ölni. Meg fog fizetni. Mark Beatrice szekrényéhez lépett; tudta, hogy van pisztolya. Elővette s meghúzta a ravaszt, csak négy töltény maradt. Ez elég, csak egyet akar lőni. Mark kirohant a házból, de sehol nem látta a szörnyet. Érezte, hogy még el fog jönni hozzá. Mark olyan gyorsan futott, ahogy csak a lábai bírták, figyelmen kívül hagyta a közlekedési jelzéseket és más embereket, csak futott. Hazaért, felsietett a lakásába. Becsapta maga mögött az ajtót. Igaza volt, a szörny itt volt. Egy könyvespolcon feküdt, egyik kezében egy pohár bort tartott, a másikban meg egy borosüveget.
“ワイン がもない!” (Elfogyott a bor!)
Mark nagyon ideges lett, rászegezte a pisztolyt s elsütötte. Felállt, ráugrott a falra, otthagyva a borospoharat. A karmaival próbált érte nyúlni, háttal lógott Mark-nak. Még egyszer lőtt, felugrott, megfordult s most szembenézett Mark-al. Kinyújtotta a bal karját és a lábát, de sokkal messzebbre ért el, mint egy átlagos emberé. Megint megpróbálta lelőni, leugrott a földre, négykézlábra ereszkedett. Mark még egyszer lőtt, de arrébb gurult, ezáltal ki tudta kerülni a lövést, majd visszaugrott a falra, ott kapaszkodott, Mark-ra szegezve a tekintetét. Mark mérgesen odasétált és a homlokára szegezte a fegyvert. Meghúzta a ravaszt, de csak egy kattanás hallatszódott, kifogyott a töltény. A szörny infantilisen röhögött.
“フェイル!” (Szívás!)
Mark-ot teljesen feldühítette, feléje hajította a pisztolyt, de a szörny arrébb mászott s felvette a borospoharat, amit a polcon felejtett. Mark felé dobta, de Mark kikerülte. Aztán a borosüveget vágta hozzá, ami eltalálta Mark orrát. Mark elájult.
Mark felébredt; szembe találta magát a szörnnyel. A plafonon kapaszkodott, kilencven fokban behajlította a karjait és a lábait szóval Mark felé nyúltak. Megint megváltozott a maszkja. A ragyogó mosoly az álarca sötét oldalán eltűnt, és mérges arckifejezés jelent meg a fehér oldalon. Aztán azt mondta neki mély hangon, most már nem hangzott vidámnak, mint korábban, hogy
“おまえは面白くない。”(Unalmas vagy!)
Sziszegő hangot adott ki, majd lecsapott.
Később a rendőrség is megérkezett Mark lakásába, a szomszéd hívta ki, mert lövöldözést hallott. Mark-ot holtan találták, karmolások borították testét és a torkát kitépték. A gyilkolás egy állatra vall, karmolásokat találtak a falakon és még a mennyezeten is. Véres ujjlenyomatokat véltek felfedezni az ablakon, szóval valószínű, hogy inkább mégiscsak ember lehetett. Ahogy jobban megvizsgálták a holttestet észrevették, hogy valamit belekarcoltak a homlokába.
“退屈な。”(Uncsi)…

Forrás

2 megjegyzés:

  1. Remekül indul, bár a fogalmazás hagy maga után néha kívánnivalót. A hangulata csillagos ötös. De ahogy halad a történet, úgy válik egyre gyengébbé és az utolsó szó sajnos jól összefoglalja az írományt. 6,5/10

    VálaszTörlés