Ed, Edd és Eddy: Az elveszett epizód

Bizonyára jól tudod, hogy a népszerű rajzfilmsorozat az ”Ed, Edd és Eddy” már egy jó ideje adáson van. Bár 2003. október 7.-e és 21.-e között véletlenül leadtak egy részt egy héttel a tervezett időpont előtt.
Néhányan az irodából azt állítják, hogy a főíró influenzás lett és ahelyett, hogy folytatták volna a 34. részt, le kellett volna adniuk az 1. részt. Kora reggel 5 órakor keleten az emberek arról nyilatkoztak, hogy egy zavaró új epizódot adott le a Cartoon Network – néhány gyerek sajnos látta is.
Látszólag nem a legjobb minőségű volt a rész. Az animáció szaggatott volt, a hang pedig halk és érthetetlen. Egyre több bejelentés érkezett. Mintha egy ócska VHS kazettát adtak volna le. A látványt úgy jellemezték, hogy „rettenetesen sötét, nyomasztó és sose változott a háttér vagy a környezet; ködös kinézete volt.”
A szereplők is furcsán viselkedtek. Nem a szokásos bugyuta, szerencsétlen, ötletes személyiségüket mutatták, hanem a nézők szerint zavarodottak voltak, indokolatlanul gyűlöletet mutattak egymás felé és folyamatosan zokogtak. A főszereplő selypített – senki se tudja miért, szexuális kifejezéseket használt és ez csak tovább fokozta a nézők nyugtalanságát.
Én is a nézők között voltam.
Az epizód úgy kezdődött, hogy Eddy és Ed az utcán sétáltak. Feltűnt, hogy Edd nincs velük. Az animáció oldalasan volt megrajzolva, és mindkettejük a néző felé haladt. Eddy mérgesen nézett, mint amikor valami rosszul sül el, vörös volt a szeme. Ed teljesen kétségbeesetten nézett s Eddy mögött zokogott, könnyek hullottak a szemeiből – oldalirányba bámult.
Sapi a sorozat antagonistája Ed-ékkel szemben biciklizett, feléjük vette az irányt. A kép homályos lett és halk sírás hallatszódott mielőtt Sapi nekiment Eddy-nek – sose történt meg mivel a képernyő elfeketedett.
Aztán visszatért a kép és Sapi megint Eddy felé biciklizett – ennél a jelenetnél nagyon homályos volt a kép, csak annyit vettem ki, hogy egy zöld folt egy sárga felé közelít. Megint hallatszódott a sírás ezúttal olyan hangja volt, mint egy törött mikrofonnak, majd ezután hangos statikus zörej hallatszódott, elnyomta a sírás hangját.
Ezután pedig egy olyan jelenet következett, amiben Dupla D Eddy ágyán feküdt. Felugrottam és remegtem, de talán csak a hirtelen jelent váltás miatt. Felébredt és felkelt az ágyból, nagyon furcsán mozgott a kerek szobában, csak a léptei hallatszódtak. Tisztán hallható volt a léptek hangja, ahogy felülnézettből mutatták, hogy a szobában járkál.
Nem voltak ajtók.
Edd elkezdett vakaródzni (olyan hangja volt, mint egy halászó macskának) egyre gyorsabban járkált a szobában, amint a kép elkezdett homályossá válni. A szoba lila színe elnyelte a narancssárga foltot.
Hirtelen ráközelítettek Eddy ajtajára, hosszú ideig nyugtalanító csend honolt – legalább két percnyi teljes csend és egy ajtó.
Aztán Jakit és Sárit mutatták egy orvosi rendelőben (valószínűleg fogászat lehetett), Jakit egy lelógó lámpával világították meg, nagyon hangosan sírt, Sári próbálta megvigasztalni. „Fáj, Sári… nagyon fáj…” Hirtelen kivágódott az ajtó és egy új szereplő bukkant fel, egy fogorvos. Az arcát nem mutatták, mert nagyon magas volt. Sárit kitessékelték a helyiségből s megint Jakit mutatták. Szétszedték a fogszabályzóját, az elülső drótot felhajlították, nagyon erősen megcsavarták az ajkainál. Az ínyéből vér csordult ki és a fogai hiányoztak. A legijesztőbb rész az volt, hogy elvesztette a karjait és a lábait is és előzetesen megbénulva ült. Majdnem sírva fakadtam, amikor levontam a következtetést, hogy a többiek összeverték és tönkretették a fogszabályzóját. Az összevert arcát mutatták néhány másodpercig, még mindig teljes csönd.
Reklámok jelentek meg.
Majd ezután megláttuk Rudit nagyon szőrösen, ahogy tehenet fej egy sötét fészerben. Egyre sötétebb lett a kép, majd végleg elfeketedett.
Szöszi egy újságot olvas a kanapén. A képminősége most tökéletes.
Eddy most egyedül van, Ed nincs vele. Most még rosszabb a kép minősége, mint eddig, még mindig sétál, a nap megvilágítja és úgy tűnik, hogy mosolyog aztán elkezd futni. Megint az ajtót mutatják és Eddy szemszögéből azt látjuk, hogy a kilincshez nyúl és kinyitja. A ház szép és világos, de nagyon hamis hegedűszó hallatszódik – az egyetlen hang, ahogy belép a házba. Eddy kinyitja a szobaajtaját is.
Köbjanit látjuk meg kimászni Szöszi kanapéja alól négykézláb majd előbújik Szöszi mögött. Felnevettem, mert nem rajzoltak neki szemet és úgy nézett ki, mint egy vakond. Hirtelen abbahagytam a nevetést, amint elkezdte megenni Szöszi fejét, rajzfilmbe illő volt, de valahogy mégsem. Köbjani és Szöszi egy pillanat elejéig így maradtak, majd Szöszi elkezdte rugdosni Köbjanit. Köbjani lefogta, míg Szöszi belefáradt. Aztán ráközelítettek a fejére és nagyon pici, emberi szemek lettek láthatók.
Dupla D a földön feküdt Eddy szobájában, nem mozdult meg. A kép Eddy házát mutatta az epizód végén (körülbelül 3 percig) aztán elindul valamilyen műsor.

2 megjegyzés:

DisappearingBoy írta...

A történet zavaros, nem érthető, a fogalmazás botrányos, így nem élvezhető a történet. Az az élményem, hogy nagyon össze lett csapva. Az utolsó mondat jól összefoglalja az egész írás igénytelen összecsapottságát, értelmetlenségét és érdektelenségét. 3,5/10

Névtelen írta...

MITÖRTÉN AKAZETÁVAL