Bejutott a házamba

Nem tudom, hogy mi tévő legyek. Már próbáltam beszélni a feleségemmel ezzel kapcsolatban. A feleségem egy tanár és az idétlen vicceimnek köszönhetően nem hisz nekem.
Valami követ engem. Nem tudom, hogy mit akar, de szinte minden éjszaka meglátom. Teljesen megrémít. Nem érint meg, nem beszél hozzám, csak rettegésben tart. Ha elmegyek, kérlek bocsáss meg… már napok óta nem aludtam.
Egy kétemeletes házban lakunk a második emeleten. A folyosó végén lépcső visz le az alagsorba, ahol a mosógépek vannak. A lépcső alján van egy ajtó az alagsor ajtaja mellett, ami a verandára nyílik, a hátsó kertre. Hat nappal ezelőtt lementem az alagsorba, hogy felhozzam a ruhákat, kinéztem az ajtón, ahogy elhaladtam mellette.
Megláttam egy női alakot a kertünk végében. Háttal állt nekem, csak ott ácsorgott, az erdő felé nézett. Hosszú világos ruhát viselt. Valamilyen anyag csöpögött le a ruhájáról. Kirázott a hideg, de azt gondoltam, hogy csak az egyik szomszédunk barátja, szóval lementem az alagsorba. Amikor feljöttem, eltűnt.
Másnap este megint lementem, s ahogy elhaladtam a másik ajtó mellett kinéztem. A nő megint ott állt. Ugyanolyan volt, mint tegnap, háttal állt, nem mozdult. Felállt a hátamon a szőr, ahogy ránéztem. Még jobban megrémültem, amikor észrevettem, hogy ugyanazt a ruhát viseli, mint tegnap.
És aztán megtettem azt, amit nem kellett volna… Kinyitottam a hátsó ajtót. Kisétáltam s odakiáltottam neki, hogy jól van-e. Nem válaszolt. Nem mozdult, mintha nem is hallott volna meg. Nagyon hideg volt, szóval inkább becsuktam az ajtót és bezártam. Felmentem s kinéztem az ablakon, de már nem volt ott.
Aznap este a hálószobában voltam, leakartam feküdni aludni. Minden sötét volt, mert a feleségem már aludt. Az ágyunk az ablakkal szemen volt, ami a hátsókertre nézett. Az én helyem pont szemben volt az ablakokkal szóval el kellett mennem mellette, hogy az ágyhoz eljussak. Mihelyt így tettem, hirtelen görcsbe rándult a gyomrom, mert eszembe jutott az alak a kertünkben. Valami arra késztetett, hogy kinézzek az ablakon.
Remegett a kezem, ahogy kihúztam a függönyt és kikukucskáltam az ablakon. Tiszta volt az ég, a kert nem burkolódzott teljes sötétségbe. A nő a kert közepén ácsorgott, most nem a végében az erdő felé. A ház felé nézett, megemelte a fejét s az ablakra szegezte a tekintetét, ahonnan kinéztem. Hirtelen hátraléptem, megijedtem, hogy észrevett. Az arcát eltakarta az árnyék és a haja, csak az állát és az orrát láttam. Hegyes orr és keskeny áll. Szürke. A bőre szürkének látszott. A haja hosszú fekete. Nagyon féltem. Lefeküdtem az ágyra s betakartam magam.
Másnap kint játszottam a hóban a négy éves kislányommal. Azt szerette volna, ha végighúzom szánkón a hátsó kertben. De a gondolattól kirázott a hideg, szóval inkább rábeszéltem, hogy játszunk a ház előtti kertben.
Aznap este a dolgok egyre rosszabbra fordultak. Valahogy sikerült elfelejtenem a nőt. Az éjszaka közepén a kislányom sírni kezdett. A mi szobánk a folyosó másik végében volt. Azt hittem, hogy ki kell mennie a fürdőszobába vagy rosszat álmodott. Ezért átmentem a szobájába, hogy megnézzem minden rendben van-e. Összegörnyedten feküdt kitakaródzva az ágyon. Betakartam s aztán suttogni kezdett.
„Apa, van valaki a szekrényben.”
Libabőrös lettem. Lassan odafordultam a szekrényhez. Általában a szekrényajtó csukva van, de most valaki kinyitotta. A nő volt a lányom szekrényében. Még ha alig láttam is belőle valamit egyből felismertem. Csak ott ácsorgott s rám nézett az ajtónyíláson keresztül. Megfagyott a vér az ereimben, amikor megláttam.
„Kelj fel!” Szóltam a lányomnak. „Gyorsan ölelj át! GYORSAN!” Kikászálódott az ágyból és szorosan átölelt. Lassan kisétáltunk a szobából, én végig a szekrényre szegeztem a tekintetem.
Elképzeltem, ahogy hirtelen kicsapja a szekrényajtót és felénk rohan kinyújtott karokkal. Magamhoz szorítottam a lányomat s lassan átsétáltunk a szobámba. A nő nem jelent meg a folyosón. Nem hallottam hangokat a lányom szobájából. Lefektettem az ágyra, ott álltam és néztem a folyosót. Nem mentem vissza a lányom szobájába. Csak ott ácsorogtam s hallgatództam. Amikor elég bátorságot gyűjtöttem visszafeküdtem az ágyba, de nem aludtam.
Vasárnap elmondtam mindent a feleségemnek. Megmondtam neki, hogy láttam egy nőt, megszólítottam, majd az ablakból is láttam. Azt is elmondtam, hogy a lányunk szekrényében is megjelent. A feleségem azt mondta, hogy ez nem vicces, ez az én hibám, hogy a lányunknak rémálmai vannak, s hogy emiatt félni fog a szekrénytől.
Vasárnap este a lányom megint sírt. Hívj gyávának, de én nem megyek oda még egyszer. Átkiáltottam, hogy jöjjön ide a mi szobánkba, de csak sírt és azt mondta, hogy nagyon fél. Oda szeretem volna menni hozzá, de én is nagyon féltem. Azt mondtam neki, hogy takarja be magát. Csak takarózz be drágám, nem lesz semmi baj. Imádkoztam, hogy így legyen. Csak ott feküdtem, ránéztem az alvó feleségemre, aztán ki a folyosóra, a lányom ajtajára. Csak imádkoztam. Hallottam, hogy sír, majd elcsendesült, s abban reménykedtem, hogy elaludt.
Hétfőn a szekrénye elé tettem a játékait. Most már tudtam, hogy szellemről van szó, a szekrény elé pakoltam a játékokat. Mintha egy halom játék meg tudna állítani egy szellemet!
Hétfő este a lányom nem sírt, de én nem aludtam. Ott feküdtem, a plafont bámultam, féltem. 2 óra körül hallottam, hogy kinyílik a lányom szobájának ajtaja s tudtam, hogy valami nincs rendben. Bizonyára nagyon fél szóval átkiáltottam. „Gyere ide, és itt aludhatsz velünk, drágám!” De nem jött át, ránéztem a feleségemre.
A nő a folyosón állt a lányom szobájánál. A karjai lógtak az oldalánál, a vállai előre görnyedtek. A ruhája koszos volt, mintha nem mosták volna ki évekig, a vége szakadt volt. Nem lélegzett, nem pislogott. Ránéztem s ő visszanézett rám. Azt hittem ez már a vég. Nem mozdult, nem adott ki hangot.
Suttogtam. „Kérlek, menj el! Kérlek, hagyj békén! Kérlek, sajnálom!”
Nem vehettem le róla a szemem, ha máshová nézek, közelebb jön. Biztos voltam benne. Ha becsukom a szemem, s majd kinyitom itt fog állni előttem. Hirtelen eltűnt. Mintha elaludtam volna nyitott szemmel. Nem emlékszek rá, hogy eltűnt, csak a folyosót néztem, aztán hirtelen nem volt ott.
Múlt éjszaka ébren voltam, vártam. Megkértem a feleségem, hogy csukjuk be az ajtót, mert a folyosón átszűrődő fénytől nem tudok elaludni. Hülyén hangzott, de nem tudtam jobbat kitalálni. Hallottam, a lányom ajtajának nyikorgását.
Visszatartottam a lélegzetem. Hallottam, ahogy a parketta nyikorog, reszkettem a félelemtől. Meghallottam, ahogy kinyílik az ajtó, s tudtam, hogy itt van a folyosón. Nem mozdult csak rám nézett. Nem nyitottam ki a szemem. Nem mertem. Azt tettem, amit a lányomnak mondtam, a fejemre húztam a takarót.
Egy csődtömeg lettem. A munkahelyemen úgy néztem ki, mint egy zombi. Nem akarok soha többé hazamenni. Szerintem már több helyen is láttam a nőt. Egy pillanatra vezetés közben megláttam az utas ülésen, vagy az utcán állni, ahogy elhajtottam mellette.
Csak ott ültem az asztalomnál, valaki elment mögöttem én meg felugrottam. Félek, hogy ha megfordulok ő lesz mögöttem. Arra vár, hogy rá nézzek. És mi lesz, ha meglátom az arcát? Nem akarom látni. Soha többé nem akarom látni, de nem tudom, hogy mit kéne tenni. Az egyetlen remény az elköltözés. De májusig nem tudunk házat bérelni. Nem tudom, hogy ki fogom-e bírni.

Forrás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése