Gügyögi és Bogárember

A legutóbbi élményem után, a szüleim elmeséltek még egy történetet a gyerekkoromból. 
Amikor öt éves vagy, nincs elég tapasztalatod ahhoz, hogy ítélkezz, vagy, hogy összefüggéseket találj olyan dolgok között, amik nem nyilvánvalóak. Az évek alatt a részletek egyre zavarosak és elfeledettek lettek. Másnap beszéltem a szüleimmel, akik felfedték a pókhálókkal beszőtt történetet.
Most már sokkal jobban emlékszek Gügyögi és Bogárember történetére. 
Abban az évben kezdtem iskolába járni. Mindenki a barátod, amikor öt éves vagy, szóval osztálytársakból nem szenvedtem hiányt. De mivel egy szegény családból származok, ezért nem nagyon láttam őket a sulin kívül. A szüleim éjjel-nappal dolgoztak, hogy meg tudjunk élni s nem volt idejük, hogy házról házra vigyenek. 
Tehát korai éveimet egyedül töltöttem, különböző kacatokkal játszva a szobámban. A pénz hiányában a szüleim mindent megtartottak, semmit sem dobtak ki.
Az egyik dolog egy kicsi, ódivatú TV készülék volt. Egy furnérozott TV körülbelül 60 cm széles és 30 cm magas, törött volt a képernyője. A képernyő mellett volt egy krómozott számlap, amivel a csatornákat lehetett váltogatni. A tetején az antenna két szörnyen összegubancolódott kábelbe torkollott.
Amikor már az unatkozás arra késztetett, hogy bekapcsoljam, általában a képminősége statikus és fekete-fehér volt. A számlapot nyomogattam azt remélve, hogy hátha tud fogni valamilyen helyi adást. Legtöbbször homályos képek és összefüggéstelen hangtöredékek mentek. De egy csatorna mindig kristály tiszta volt.
A Gügyögi és Bogárember Show.
Gügyögi egy bohóc volt – de nem egy hétköznapi. Egy vékony fekete öltönyt viselt, ami lelógott a sovány testén egy hozzáillő nyakkendővel s egy túlméretezett vadonatúj bohóc cipővel, ami kiegészítette az egyedi öltözködését. A pupillái korom feketék voltak – mint a csiszolt ében márvány - fehér szín egyáltalán nem volt benne. Fekete arcfesték a szemei körül, a szájánál, ami miatt úgy nézett ki, mint egy mániákus. Mint egy vigyorgó csontváz. Az őrült göndör haja adott neki emberibb kinézetet. 
Amennyire Gügyögitől kirázott a hideg, Bogárembertől még inkább. Alacsony és duci volt (mint egy púpos hátú törpe) egy sötét palásttal. Nagy sötét szemüveg takarta el a szemét úgy nézett ki, mint egy légy. A szája 90 fokban ki volt tekeredve, oldalasan nyitogatta.
A műsor olyan volt, mintha kandi kamerával lenne felvéve, csínyeket követtek el mit sem sejtő embereken. Mindig úgy kezdődött, hogy Gügyögi és Bogárember elbújt valakinek a házában. Gügyögi a kamerába nézett, téged bámult, a vékony ujjacskájával az ajkait érintette. 
Amikor a mit sem sejtő szereplőt mutatták, egy nevető hangot lehetett hallani. Azt lehetett látni, ahogy a szereplő az esti tevékenységeit végzi, nyilvánvalóan Gügyögi és Bogárember minket is bevettek a tréfába.
Láttuk, ahogy vacsorázik vagy, ahogy a nappaliban TV-t néz a családjával vagy csendben írja a házi feladatát. Majd Gügyögit és Bogárembert lehetett látni, amint elcsenik a tollát vagy elveszik a poharát, titokban eltüntetnek dolgokat.
A kamera szöge megváltozott, ahogy Gügyögi és Bogárember előlopakodtak a búvóhelyükről a szoba sötét sarkaiból, a szekrényből, a mennyezetről, vagy egy bútor alól, miközben rád néztek és kacsintottak. Minél közelebb kerültek, annál hangosabb volt a nevetés.
Végül, amikor az emberek elmentek aludni, kiválasztottak egy áldozatot a tréfájukhoz. A szekrényben vagy az ágy alatt vártak s mikor az áldozat elaludt, Bogárember kimászott és óvatosan mögé lopakodott. Oldalasan kinyitotta a száját és elővett egy szívószálat, amivel megszúrta az áldozat nyakát. 
Ilyenkor az áldozat megijedt – mert néha lehetett látni őket harcolni, ahogy Gügyögi és Bogárember felébreszt valakit. A nevetés nagyon hangos lett és amikor az áldozat felébredt akkor már szinte zengett tőle az egész ház.
Gügyögi vicces pofákat vágott a kamerának, míg a közönség nevetett s Bogárember az áldozat nyakából ivott a szívószállal. Mikor az áldozat nem küzdött már tovább, a nevetés tapssá és ujjongássá vált.
Mihelyt Bogárember befejezte, Gügyögi arcát mutatta a kamera, a széles, hegyes fogú vigyorával. Aztán suttogta „vvviiiiissszzzláááttt haaammmaaarooosaaan!”.
Mindig kirázott a hideg, amikor a fekete szemeit mutatták a képernyőn. Utáltam ezt a műsort, de túlságosan féltem ahhoz, hogy közelebb menjek a TV-hez, amikor ez ment.
Egyszer a TV rejtélyes módon eltűnt a szobámból. A szüleim azt mondták, hogy el kellett adniuk, hogy ki tudják fizetni a számlákat. Megértő voltam, nem tettem fel egyetlen kérdést sem ezzel kapcsolatban. Kicsit örültem, hogy megszabadultunk tőle.
De tegnap, amikor a TV-ről kérdeztem, idegesen néztek rám, aztán fény derült néhány dologra.
Abban az évben, Derek (egy osztálytársam, akit nem ismertem annyira) szörnyű körülmények között halt meg. Az ágyában ölték meg, egy erős döféssel a nyakánál. Soha nem találtak bizonyítékot a betöréssel kapcsolatban szóval a kétségbeesett szüleit őrizetbe vették, mint első számú gyanúsítottakat. Mindent letagadtak.
Akkor Nolan tanárnő elmesélte az osztálynak, én meg azt mondtam, hogy Derek nem lehet halott, mert láttam őt és a családját a Gügyögi és Bogárember Show-ban a haláleset előtt egy nappal.
Amikor Nolan tanárnő elmesélte a szüleimnek, hogy mit mondtam, azonnal kivitték a TV-t a szobámból, elvitték a szeméttelepre, elégették és semmi sem maradt belőle csak hamu és olvadt fém.
Az a TV a szobámban volt, mert nem működött. Sosem volt bekapcsolva, egész idő alatt a polcomon hevert.
Bármit is láttam a képernyőn, az nem a sugárzóállomáson történt.
Hát, ez lenne a történetem Gügyögiről és Bogáremberről. De nem vagyok benne biztos, hogy már vége van.
Vajon Gügyögi és Bogárember még mindig folytatják az esti műsorukat a mit sem sejtő közönségnek, valahol a nagyvilágban?
És ha igen, ki lesz a következő szereplőjük?

1 megjegyzés: