Happy dance! Or not?

Nem szokatlan dolog, ha az alagsori szobámba lépések zajai szűrődnek le, így szinte nem is vettem tudomást róla, amikor a padló nyikorgására ébredtem fel éjfél után pár perccel. Arra gondoltam, hogy a bátyám most érkezett meg az éjszakai mulatozásból és valószínű nem találja a szobáját és egy kicsit el is mosolyodtam, ahogy magam elé képzeltem a látványt. Megpróbáltam visszaaludni, de a lépések hangja erősödött, sebessége pedig gyorsult, én pedig egyre mérgesebb lettem, hogy mi a fenét csinál a bátyám ilyen későn?! Olyan érzés volt, mintha valaki direkt ugrálna felettem, hogy engem bosszantson.
Ott feküdtem és hallgattam ahogy a lépések olyan sebességre és erőre kapcsolnak, ahogy arra ember képtelen lenne. Mintha egy őrült ritmust követett volna minden lépés. “MI A SZAR EZ?!” – ordítottam fel dühömben. Nyomasztó csend borult egy pillanatra a házra, majd halk, óvatos lépéseket hallottam az alagsori ajtóm felé közeledni. Kinyílt az ajtó, majd ismét csend lett. Három percig ültem az ágyamon szótlanul, csak a saját lélegzetemet hallgatva, majd úgy éreztem végre vége. Ekkor hallottam meg, ahogy valami elindult a lépcsőn lefelé. Felugrottam az ágyból és a szekrényemhez siettem, de ahogy hátrapillantottam megláttam “őt”. Egy groteszk, négylábú lény táncolt felém egy felfoghatatlan, megbénító ütemben. Bevetődtem a szekrénybe, majd abbamaradt a tánc.
Ebben a pillanatban hallottam meg ugyanazt az ütemet a szekrényajtón. Szakadatlanul, órákon keresztül hallgattam, ahogy a faburkolaton üti az ütemet, és néha óvatlanul az én ujjam is elkezdte játszani azt a “dalával” párhuzamosan, majd hirtelen abbamaradt. Percek teltek el csendben, amikor végre ki mertem dugni az orrom, hogy körülnézzek, tényleg eltűnt-e a lény. Az ágyam szélére ültem, és próbáltam megnyugodni. Ebben a pillanatban a lábam mozogni kezdett. “Talán mégsem olyan rossz ez a dal, szinte táncolni tudnék rá.” Az érzés az egész testemet átjárta. Négykézláb ereszkedtem, és táncolni kezdtem.

25 megjegyzés:

Névtelen írta...

Jézus.....Istenem. Ez a történet volt eddig eddig a legbizarabb amit olvastam.

Unknown írta...

Ez most hogy van?!?!

Dragon Ball HD Blog írta...

Jó lett aki nem érti az olvassa el még párszor és megérti nem olyan bonyolult amúgy jó lett kicsit ijesztő mondjuk nem tudni hány éves gyerekről van szó. Amit pedig jó lenne tudni.

Névtelen írta...

Creepy! Bár van ijesztőbb, de durva!

Unknown írta...

Tehát a bátyja volt és akkor a gyerek is rákezdett? God, ez olyan mint valami vírus...

DisappearingBoy írta...

A bugyutább rémmesék közé tartozik, de azok kiemelkedő darabja. 8,5/10

Unknown írta...

Kirázott a hideg

Unknown írta...

Ja, hasonló lehet

Unknown írta...

Most arról van szó, hogy ő is ilyen lényjé változott?

Unknown írta...

Leírás, mert nem nagyon értem!😏

Unknown írta...

*leírnád

Névtelen írta...

Ez egy egyszerű, de nagyon hatásos történet volt. Most görcsben van a gyomrom, és elgondolkodtam hogy valaha is akarok e még szteppelni vagy bármi hasonlót xd

Unknown írta...

Mindig is utáltam táncolni

arcnelkuliember írta...

K*rva jó!

Névtelen írta...

kemény de nem tom vajon honnan terjedhettet?

Randomkpoppergirl írta...

Golimar! Killa killa killa killa! Golimar! Tütütütütű türütütütütű! Killa! Killa! Killa! Golimar!

Névtelen írta...

igen

Randomkpoppergirl írta...

Feel the rhytm something unforgetabble oohh umpah Umpah! Aki ismeri a Red velvet lányegyüttest az tudja, mit éneklek

Névtelen írta...

Wow! Nagyon klassz imádom ezekeeeet!

Névtelen írta...

Wow, imádtam ezt a story-t! Hetente legalább kétszer elolvasom mert miért ne? :D

Randomkpoppergirl írta...

Ja, mégegyet! Áj vűlzín diszkó! Amúgy ez a Trompetisto cimu szam

Névtelen írta...

egyet értek XDDD

Névtelen írta...

xd

Névtelen írta...

Igen én ismerem :)

Névtelen írta...

Jaja nekem ez a kedvencem az összes többi közül! Mondjuk én csak 2 hónaponta olvasom el egyszer.