Games with Gold

Már harmadik éve hogy megvettem az Xbox 360-omat. Sosem volt hozzá sok játékom, mivel a zsebpénzem nem valami magas, és diákmunkára se volt sok lehetőségem. Ezért is örültem annak, hogy a “Games with Gold” keretein belül havi 2 játékot ingyen kaphatunk. Egy-két siker cím mellett nem volt túl sok érdekes cím, de azok pont megfelelőek voltak, hogy a jelenleg meglévő játékaim mellett a következő megjelenéséig elszórakoztassanak. Mivel sosem voltam egy türelmes fajta, így a játékok többségét már az első nap során letöltöttem. A játékok félhavi ciklusban, minden hónap 1. és 16. napján lettek letölthetőek. Egyik hónap elején nagy meglepetés ért, mikor megláttam az ahavi első játékot. Nem más volt, mint a Forza Horizon. Szokatlan volt, mivel általában régebbi, olcsóbb címeket kaptunk, de ez a játék hozzájuk képest egy magasabb kategóriába tartozott. Nem túl nagy autós játék rajongóhoz képest nem túl sokat tudtam a játékról, csak annyit, hogy ez a sorozat első nyitott világú tagja. Örültem is neki, hisz ki ne szeretné a nyílt utat róni valamely milliókat érő autóban? Azon nyomban elkezdtem tölteni, de nagyméretű játékhoz képest elég hamar le is jött. Kicsit furcsálltam, de túlságosan is izgultam, hogy foglalkozzak vele. Mikor elindítottam minden normális volt. Azon nyomban kiválasztottam az egyjátékos módot. Szokatlan módon azonnal egy autó volána mögött találtam magam, semmi instrukció nélkül. De nem ez volt amit a legjobban furcsálltam, hanem az elképesztően élethű grafikát. Miközben kiismertem az irányítást (semmi bonyolult, tipikus autós játék kontroll) feltűnt az, hogy nem lehet nézetet váltani, csak a vezető ülésből lehet játszani. Ezen túllépve el is indultam szabadon kóborolni. Nagyon tetszett az autó hangja, és az egésztől olyan érzésem volt, mintha tényleg ott lennék. Eleinte próbáltam a kreszt betartva közlekedni, ám mikor erre ráuntam elkezdtem kicsit szórakozni. Furcsa volt, hogy minden kocsi reálisan reagált, valamint az, hogy minden részletekre lebontva tört össze. De kit érdekel, engem csak jobban fokozott arra, hogy roncsderbit rendezzek az utakon. Nagyon élveztem kilökni másokat az útról. Egy idő után találtam az apáméhoz hasonló autót. Mint a többieket, azt is félrelöktem, ami ezt követően az árokba hajtott. Mikor már ez sem tudta fenntartani az érdeklődésemet átmentem a szemközti sávba és frontálisan ütköztem az egyik szembe haladóval. Mind a két kocsi használhatatlanná vált a baleset után.
Ezt követően anyám szólt, hogy menjek oda. Gyorsan kisiettem megnézni, hogy mit szeretne, ám amit mutatott az letaglózott. A tévében élőben közvetítettek egy országút mellett, ahol egy őrült ámokfutást rendezett. 4-en meghaltak, és 11-en súlyosan megsérültek. Pár perc múlva telefonon hívtak, hogy édesapám balesetet szenvedett, és súlyosan megsérült. A sokkból visszatérve rohantam a szobámba, ahol a tévén egy vérvörös felirat jelent meg.
“Remélem élvezted.”

8 megjegyzés:

  1. Great Article it its really informative and innovative keep us posted with new updates. its was really valuable. thanks a lot. warframe platinum generator

    VálaszTörlés
  2. 20/10 isten király aki ezt ki tette 😂

    VálaszTörlés
  3. Amikor elolvastam hogy találált egy olyan autót mint az apja autója és kilökte az útról akkor már szinte tudtam hogy mi lesz a befejezés... de amúgy nagyon tetszett

    VálaszTörlés
  4. Jó meg minden csak nem értem azt hogy ki volt az ámokfutó. Azt értem hogy az aki meséli a sztorit ő volt az ámokfutó amikor játszotta a játékot. De a valóságban ki ült a száguldozó autóban?

    VálaszTörlés