Ez most hogy van?!

Túl voltak az első egyetemi évükön, így hát a hat fiatal úgy döntött, hogy a vadonba ünnepli meg ezt az eseményt. Órákat vezettek a legközelebbi városból mire rátaláltak egy ideális kis partszakaszra, ahol megfelelő magasságú sziklák voltak, ahonnan a tengerbe tudtak ugrálni. Felállították a sátraikat a közeli erdőben, és az egész délutánt a közeli, tiszta vizű tengerben lubickolva töltötték. Ahogy a nap a horizont alá bukott az egyikük a legmagasabb sziklára mászott és onnan vetette bele magát a tengerbe a többiek biztatására. Nevetésük lassan elhalkult, ahogy arra vártak, hogy a felszínre bukkanjon. Egy fél perc után a barátjuk után vetették magukat, ám a nádassal, a hínárokkal és az óriási hullámokkal kellett megküzdeniük, míg végül ők maguk is a partra tudtak jutni. Reménytelen volt, hogy valaha is ráakadnak. Összetörten tértek vissza a kisvárosba és egy magányos évet töltöttek el ott. Egyetlen vigaszuk az volt, hogy egy év múlva visszatérhetnek a lagúnához meggyászolni legjobb barátjuk halálát. Könnyes szemmel közeledtek a partszakaszhoz, ám a távolban ismerős alak látszott kibontakozni: barátjuk állt ott, szomorú, lehajtott fejjel. Izgatottan közeledtek hozzá és a nevét kiabálták, de ő mintha meg sem hallotta volna őket, pedig már igazán közel kerültek hozzá. A hirtelen jött örömük abban a pillanatban vált halálos felismeréssé, amikor a parton nem egy, hanem öt sírt találtak.

5 megjegyzés: