BEN Drowned

Elmesélem nektek egy fiatal srác sztoriját, akit csak úgy ismert mindenki, hogy "Jadusable". Egyszer kapott egy Nintendó 64-et. Jadusable boldog volt, mivel így játszhatott olyan játékokkal, mint kiskorában. Már azon a hétvégén elment vásárolni játékokat n'64 re. Sikeresen beszerzett egy Pokémon Stadium másolatot és egy Golden Eye másolatot. Azt mondta úgy érzi mintha 6. érzéke lenne, így mielőtt haza ment volna az utolsó háznál megállt, mivel felkeltette az érdeklődését (annál a háznál épp zsigvásár vagy mi volt). Egy asztal volt ott, pár szék és még pár cucc, amit én csak vackoknak neveznék. Oda ment az asztalhoz, és egy idős ember mosolygott rá kedvesen, majd köszönt neki. Felkeltette a figyelmét hogy az az ember az egyik szemére vak volt. Jadusable ekkor megkérdezte, hogy nincs-e eladó videó játéka. Az idős ember azt mondta megnézi hátul. Egy szürke tokos videó játékkal tért vissza. Semmi kép, semmi különös nem volt a tokon, csak annyi volt ráírva alkoholos filccel hogy "majora", Jadusable izgatottan meredt a játékra, majd megkérdezte az öreget, mennyit kér a dobozért. A férfi azt felelte, hogy ingyen odaadja, és azt is mondta, hogy az a játék egy kb. vele (mármint Jadusabléval) egy idős fiúé volt, aki már nem él ott... Jadusable megköszönte az öregnek, aki azt mondta:
- Akkor viszlát!
Jadusable haza ment, és berakta a játékot a gépébe, látta hogy csak egy mentett játék van "BEN" néven. Ekkor leesett neki hogy az öreg nem azt mondta hogy "Akkor viszlát" hanem azt, hogy "Viszlát Ben!"
A mi kedves Majora's mask playerünk kíváncsiságból belépett a mentett játékba, de aki elkezdte játszani sosem fejezte be, ígyhát inkább kilépett abból a játékból és csinált egy "Link" nevűt, majd játszani kezdett... De a játékon belül Linknek és BEN-nek is nevezték a szereplőket... Ő azt hitte, hogy csak valami bug vagy valami ilyesmi. Elment kitörölni a BEN nevű mentett játékot, de ott ahol a mentett játékoknak lenniük kellene, csak egy fehér képernyő jelent meg... Szóval aznapra abbahagyta a játékot...
Majd később újból játszani kezdett, elkezdte csinálni azt az utolsó napi glichet... ami arról szólt, hogy mielőtt az órája a nullára érne beszéljen a csillagásszal és nézzen bele a teleszkópba... Ha jól megcsináltad az időmérő óra eltűnik és újabb napot kapsz a folytatáshoz... Ő azt hitte hogy elsőre sikerült neki, és mikor felnézett a teleszkópból a csillagász helyett a Skull kid nézett vele farkasszemet, majd utolsó Majorás szobában találta magát. Akár merre nézett Skull kid mindig előtte volt, és meredten nézte anélkül hogy bármit is mondana... Skull kid szinte sosem jelenik meg ott, így azt hitte ez is valami bug és épp lenyomta volna a "reset" gombot amikor egy olyan feliratot látott, hogy: "Nem vagy biztos a miértben, de van egy mentett játékod."
"az a vonal pott in-es... szóval semmi keresnivalója ott... "gondolta, majd később megjelent egy üzenet: "El akarsz menni a főnök templom őrségéhez? Igen/nem."
Jadusable tétovázott egy darabig, majd úgy döntött, hogy igen... A képernyő újból fehér lett és hamar megjelent az az üzenet hogy: "Egy új nap reggele." Ekkor clock town egyik fura verziójába lett elteleportálva. Nem voltak ott lakosok, és a "Healing song" fordított verziója ment...
05:30 Nem tudni miért... De valami arra sarkalta hogy folytassa a játékot. Belépett a medence zónájába... Majd mikor ez megtörtént... Ott volt Link szobra (Azaz BEN)..."De perverz arckifejezése van" Onnantól kezdve, nem tudta lerázni magáról. Bárhova ment a szobor követte... Mögötte ment... Hát jó... Skull kidnek nincsenek mozdulatai, de ennek voltak, és elég egyszerűen megölte Link-et ... Jadusable 3-szor próbálkozott, de a 3 próbálkozás ugyanazzal végződött... Link halálával... Ekkor a játék úgy tett mintha adatokat raktározna el, csak hogy ennek következtében egyre többször játszotta le Link halálát, de most egy üzenet is társult a lejátszáshoz: "Egy kegyetlen sorssal találkoztál, nincs igazam?"
Visszatérve a kezdőlapra felfedezte hogy a Link nevű mentett játék már nem létezik, helyette van egy :"YOUR TURN" nevű. Belépett abba a játékba majd megint az óra toronyban találta magát Skull kiddel aki fölötte lebegett... Úgy döntötte lenyomja a "reset" gombot. Ezek után a "YOUR TURN" nevű játék alatt volt egy "BEN" nevű is. A játék amit a legelején törölt visszatért... Gyorsan kikapcsolta a játékot majd aludni ment. Egész este zengett a fejében a játék zenéjének fordított verziója... Másnap elment meglátogatni az öreget aki neki ajándékozta a játékot, de senki sem volt otthon, és az ablakba egy tábla volt kirakva. Az volt ráírva, hogy: "ELADÓ".
Később haza ment, és úgy döntött,hogy megosztja a világgal youtube-on keresztül amit megélt a játékban.


A legjobban eltávolodott a játéktól, ahogy csak tudott. Majd elment megint meglátogatni az öreget, de megint talált senkit. Egy szomszéd megkérdezte, hogy keres-e valakit. Ő azt felelte hogy az öreget, de a szomszéd csak annyit tudott mondani, hogy elköltözött. Így Jadusable megkérdezte hogy vannak e az embernek rokonai. A szomszéd azt felelte, hogy nincsenek...mind meghaltak. Ekkor Jadusable letámadta a szomszédot egy kérdéssel : "Ki volt Ben?" A szomszéd csak annyit mondott, hogy egy fiú volt aki mások miatt balesetben meghalt (a folyóba dobták). De többet nem mondott... Haza ment játszani, de újból csak ezt két játékot találta: "YOUR TURN" és "BEN"... A játék mintha súgott volna neki dolgokat... Bent is megemlítette... Napokig nem írt. Végül az egyik osztálytársa megírta a blogjában, hogy Jadusablenak semmi baja. Jadusable pont ezek után írt, hogy ez az utolsó dolog amit megoszt a nagyvilággal és, hogy a videóiban vannak tippek is... Ezek után utána nézett az öregnek... de semmi...
Egy új web oldal indult a neten, a Cleverbot. Jadusable belépett az oldalra. Olyan volt, mint egy chatszoba ahol olyan válaszokat kapsz amik már alapból bevannak programozva. És következzen a beszélgetés egy fontos részlete:
Jadusable: "Ki vagy te, és hogy tudod irányítani a gépem?"
Cleverbot: "Hogy ki vagyok?"
J': "Jah igen... te csak egy 'bot vagy..."
'bot: "Biztos vagy benne?"
J': "Ne csesztesd a gépem!"
'bot: "Én vagyok a számítógéped!"
J': "Milyen szép story... mindjárt felhívom dps-t... rossz áldozatot szemeltél ki!"
'bot: "Újból meg kell várnom hogy játssz azzal a játékkal?"
J': "Mivan?"
'bot: "Az a játék..."
J': "Majora's mask?"
'bot: "Igen!"
J': "Honnan tudod ezt?"
'bot: "Miért?"
J': "Mit miért?"
'bot: "Én csináltam..."
J': "Mit csináltál?"
'bot: "Játszottam veled..."
J': "Mi a fene?"
'bot: "Csak nem megijesztettelek?"
J': "Ki a franc vagy?"
'bot: "Ben..."
J': "A szobor? Te most a gépemben vagy?"
'bot: "Igen."
J: "Azt hogy?"
'bot: "Te raktál bele..."
Jadusable már nagyon meg volt ijedve... De tovább beszélt Bennel a cleverboton keresztül. És megtudta, hogy Ben különleges, és tud segíteni neki a játékban meg azt, hogy bentragadt a játékban, és szabad akar lenni... Jadusablét újból hívta Ben, de most figyelmen kívül hagyta. A Link szobor kezdett olyan helyeken is megjelenni ahol nem kéne neki... Ben megváltoztatta J videóit, hogy csak azok a dolgok szerepeljenek benne amik vele kapcsolatosak. Egy éjszaka Jadusable azt álmodta, hogy ő a szobor. Sírva és sikítozva ébredt. Másnap elment arra a helyre ahol, mint később megtudta Ben megfulladt.
Jadusable a Majora's mask 5. Napjához ért... Nem bírta tovább: fogta a játékot elégette majd a laptopját szétverte... remélve hogy soha többé nem hall semmit Ben felől...

11 megjegyzés:

Zsolthy írta...

Na most tisztázzunk valamit! Jadusable, Janusable, vagy Jadudable a főszereplő neve?! Csak mert hol így hol úgy volt nevezve!

bvince91 írta...

Inkább Jadusable a főhős neve, a másik két név csak el van írva.

Ms Nightmare írta...

Köszi az észrevételeket! :D

Salmon írta...

Ha az öreg háza eladó volt akkor és a ház nincs fent a neten általában egy telefonszámot szoktak írni. Mivel elég nagynak tűnt a főszereplő (mármint korban) megtehette volna, hogy kapcsolatba lép az öreggel.

Unknown írta...

Ja,ez igaz

Randomkpoppergirl írta...

Imádom a kis szöszi! 😍😍😍

Randomkpoppergirl írta...

🙏A creepypasták beteg agyú parasztok a k valók... Töröltem is az összes cps képet a galériámból... De azért még Ben cuki.

Névtelen írta...

Nem szereted a creepypasákat?

Randomkpoppergirl írta...

Nem. Nemtudom, hogy miért voltam ilyen elvakult még nyár elején, tavasszal, hogy szerettem őket, tényleg nem értem mi szeretni való van bennük. Halál komolyan még Jeff-be szerelmes is voltam! Meg írtam egy csomó ff-et is róluk... Na mindegy, mostantól stan kpop és a való élet, bocsánat, hogy akkor ilyen nyersen fogalmaztam.

Névtelen írta...

Ben története sokak számra unalmas lehet de számomra az egyik leg kidolgozottabb és legjobb. Ben egy szerethető figura szerintem, akinek úgyszinén megvan az oka mindenre amit csinál. LJ után a kedvenc creepypasta-m.

Randomkpoppergirl írta...

Már ne is haragudj, de nincs meg neki az oka. Mégis mi oka lenne akárkinek is ártatlan embereken kiélni a rég ért traumáidat? Képzeld, engem is ért trauma és én nem gyilkolok embereket, mint egy hülye pszichopata gyilkológép! És tudom, hogy ez nem történik meg, az egész creepypasta egy nagy fa.. ság, egy szedett-vedett marhaság, de ez akkor sem reális,amit mondasz.